Dr. Patrick Johnathan O'Connor

Karakter teljes neve: Dr. Patrick Johnathan O'Connor
Kor: 33 éves
Faj: Ember
Titulus: Orvos
Szint: -
Egyéb megjegyzések: Kakaópor allergiája van, tehát a legtöbb csokoládé különlegesség számár tabu. Többet tud a természetfeletti világ dolgairól, mint gondolnánk: otthonában kutatásokat végez a két fajjal kapcsolatban és igyekszik maga is minél jobban kivenni részét elpusztításukból. Köszönhetően, hogy elég befolyásos ember, rengeteg rendőr ismerőse van, akik válaszolnak kérdéseire, előtte egyetlen gyilkosság sem marad leplezetlenül.


Kinézet: Rövid, sötétszőke haja van, amit sosem növesztett még meg. Véleménye szerint az embert egy csomó dologban gátolják a hosszú, kusza hajszálak, nem beszélve arról, hogy a műtétek során nem engedheti meg magának, hogy tincsei kilógjanak a sapka alól. Szemei gleccser kék színűek, amit édesanyjától örökölt. Kemény, férfias vonásai apjára vezethetőek vissza, ám a tekintetében rejlő gyermeki kíváncsiság és buzgóság arra utal, hogy korántsem olyan érett személyiség, mint hinnénk. Állát borosta tarkítja, ritkán borotválkozik: túl lusta hozzá. Magas, izmos alkatát folyamatos edzésben tartja a napi futással, valamint súlyemeléssel. Kedveli a fekete színt, így gyakorta látni ilyen ruhadarabokban. Ha tehetné a hófehér orvosi köpenyt is sötétre cserélné le. Sokszor láthatnak rajta szemüveget, mert feladataihoz és az olvasáshoz ez elengedhetetlen. Található tovább egy tetoválás bal lapockáján, amit még Angliában varratott fel.

Jellem: Beszédes, nyitott jellem, aki imád a politikáról és a tudományról társalogni. Ennél fogva sokan ráunnak a csevegésre és faképnél hagyják, viszont Patricket ez abszolút nem rengeti meg. Kedves, megértő férfi, viszont a lelkizésben nem igazán jó, ezért szereti a csöpögős, sírós témákat kerülni. Amivel le lehet venni a lábáról az a pizza, afféle gyenge pont, amivel a környezetében lévők gyakorta rukkolnak elő. Magabiztos, határozott személyiség, aki céljai eléréséért bármit megtesz. Befolyásolhatatlan és makacs, nem érdemes olyasmivel próbálkozni, hogy meggyőzzék az ellenkezőjéről, mint amit gondol. Inkább az előre tervezgetős típus, a spontaneitás nem az erőssége. Intelligens, okos, ám van, mikor rosszabb, mint egy hat éves kisgyerek. Munkája terén nem ismer viccet, a műtőben rá sem lehet ismerni. Foglalkoztatja a vérfarkasok és vámpírok élete, mióta utóbbi fajból egyel összefutott két éve. Talán ezért is utazott Amerikába, de nem feltétlenül van kizárólag egy oka. Utálja, ha beleszólnak a dolgaiba, azt pedig még inkább, ha egy bizonyos dolog, amit után érdeklődik, titok marad előtte. Kissé akaratos, de alapjába véve rendes ember, kinek tudásszomja csillapíthatatlan és eltökélt szándéka, hogy találjon valamit, ami végleg elpusztíthatja a két fajt.


Darabka:
Anyám mindig azt tanította, hogy sose féljek önmagam lenni. Merjem napvilágra hozni az igazi Neil-t, akire ő mindig olyan büszke volt. Mert hát valljuk be, anyám azt is nyíltan vállalta, ha az Ő fia volt, aki az igazgatói előtt csücsült nap mint nap. Ha az Ő fia volt, aki már megint gombostűt tett a tanár székére, és ezért szaktanári figyelmeztetésekkel és megrovásokkal bombázták. Imádtam anyámat. Az egyetlen ember volt az ál-családomból, akit még így is képes voltam elviselni. Ahhoz képest, hogy örökbe fogadtak, egész jól titkolták ezt a kis...ezt a kis izét. Értik, nem? Hogy nem is az igazi szüleim. A legtöbben igen hamar lebuknának, pláne, ha még nem is becsüli a gyerek a családot, ahova került. Én sosem becsültem, de elnézték. Elnézték a stiklijeimet és a fiúcsapatot, akikkel naphosszat lógtam és akikkel temérdek rosszaságot követtem el. Persze, akkor még nem az a srác voltam, aki most. Rideg, távolságtartó fiatalként éltem, mert azt hittem, hogy úgy minden könnyebb. Ha elzárkózom másoktól és nem engedek a szívem közelébe egyetlen embert sem. Oltári nagy balhét csaptam, mikor azon kaptam magam, hogy anyámhoz igenis kötődöm. Hogy igenis érdekel, apám miként bánik vele. Aztán a háttérbe szorult ez a fajta jellemem és egy egészen új került a színre. A mostani. A bohókás, mindig vicces-Neil, aki ha csak egy sajtos szendvics is van nála, azt is megosztja veled. Már, ha nem éhes. Mert bizony, ha üres a hasa, akkor bármiért képes leharapni a fejedet. Idáig viszont nem hagyom fajulni a helyzetet, normálisan étkezem a nap huszonnégy órájában. Korlátozva. A munkahelyen nem épp az a hely, ahol kedvem szerint ehetnék. Ebédidő, na meg a munka végeztével...Hat óránként maximum. De megoldom. Mindig képes vagyok megoldani, mert hál' istennek igen jó fej munkatársaim és barátaim vannak, akik mind fedeznek, ha kell. Talán csak azért, mert tudják, hogy mi a következménye, ha koplaltatnak? Megeshet. De még így is szeretnek. A minap voltam olyan szemtelen és belekukkantottam pár mappába. Kíváncsiság, hogy vajon mit gondolhatnak rólam. "Határozottan társasági ember. Szeret a középpontban lenni, viszont nem balhézik ha a háttérbe szorul egy időre. Nyugodt, szerintem semmivel sem tudnánk felbosszantani. Létezik egyáltalán még egy ilyen ember a Földön?" Vicces. A higgadtságomról jobb is, ha csak ennyit tudnak, de végül is...az igazság sem tér sokban el ettől. Több verzió volt, némelyik megmosolyogtatott. "Úgy gondolom, hogy néha komolytalan. Sokszor csak egy hatalmas nyakleves hiányzik neki, hogy észhez térjen. Egyébként maximális teljesítményt nyújt a munka terén, sosem tudunk rá panaszkodni. A poénjairól lenne mit mondanom, de szerintem jobban járok, ha csendben maradok." Sosem panaszkodtak a vicceimre. Faviccek? Ch, egyet sem ismerek. De végül is, akinek nem tetszik a stílusom, azt nem szoktam untatni magammal. Elvégre vannak mások, akik szívesebben töltenék idejüket a társaságomban.
Halkan dúdolgatva gépeltem a szöveget, közben meredten bámultam a monitort, mintha egy kicsit is érdekelne, hogy min dolgozom épp. Azon kevesek közé tartozok, akik nem szeretik, sőt utálják a munkájukat. Az irodai munka csakis unalmas lehet, ezt jobb, ha tőlem tudják. A számok és betűk világában tengődni tizenhat órában egyáltalán nem szórakoztató vagy vicces. Lehangoló. Unalmas. Elfáradok benne. Jobban, mint a reggelenkénti futásban. Megdörzsöltem kivörösödött szemeimet, majd elmentettem a dokumentumot. Szívemet hála zengte be ujjaim iránt, akik oly sebesen dolgoztak, hogy végre valahára befejeztem a prezentációt és elszabadulhatok. Álmosan nyújtózkodtam ki székemben és pár perc néma csönddel ünnepeltem a munkaidő lejártának örömteli pillanatait. Aztán kezembe kaptam táskámat, meglazítottam nyakkendőmet és felálltam helyemről. Komótosan betolva magam után a bőrszéket sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az irodát. Fütyörészve, hatalmas vigyorral az arcomon sétáltam végig az összes részlegen, ahol a kollégák többsége viszonozta mosolyomat.
- Hova-hova, Neil? - szólt egy kopasz fickó szemüveggel a fején. Fogsora kivillant nagy vigyorgása közepette. Hibátlan, mint mindig.
- Lejárt a műszak. Végre haza. - kacsintottam oda, mire ő csak intett, én pedig már ott sem voltam. Imádtam ezt. Mikor nyugodtan, büszkén hagyhattam el az irodát, tudván, hogy jól végeztem feladataimat.

Hol máshol köthettem volna ki? Mégis melyik másik hely van, ami ugyanilyen vonzáskörzettel bír, mint ez? A pláza évek óta a törzshelyem. Igen. Én az a fickó vagyok, aki szeret ugyanott ebédelni minden nap, személy szerint a kínai étteremben. Szeretem a kínai kaját és szeretem minden nap ugyanazt enni. Sokan nem értenek, sokan felvont szemöldökkel néznek rám. Bolond lennék? Igen, tudok róla. Persze, ha már valaki egyszerűen mindig jó kedvű, akkor hülye is. Nincs ki mind a négy kereke, tudjuk. Elcsépelt, a végtelenségig ismételt szöveg, amiből már kezd elegem lenni, de hát tudják...én vagyok a nyugodt, mindig higgadt fickó. Csak semmi dühroham. Bezzeg, ha tudnának a piszkosabb ügyeimről..Jó, az már egy éve volt, viszont nem valami apró dolgok. Drogfogyasztás? Escort lányok bérlése? Jézusom, anyám forogna a sírjában. Szerencsére mára már tiszta vagyok...hellyel-közzel. Vidáman szeltem a pláza kisebb utcáit, jól lakottan néztem a butikokat. Utáltam fél órákat vásárolgatni, mégis muszáj volt. Ez az átka, ha egy nő a legjobb barátod. Jazmine nem olyan, mint a legtöbb nő. Laza, úgy beszélek vele, mintha egy haverom lenne. Öt év van köztünk, ennek ellenére olyan, mintha ő vigyázna rám, nem pedig fordítva. Megköszörültem torkomat és helyet foglaltam egy közelembe eső kávézó "teraszán". Üres asztal, a többi három széket szabadon hagytam. Sosem ódzkodtam a társaságtól, bármikor nyitott voltam új ismeretség kötésére. Mikor a pincérnő asztalomhoz ért felpillantottam az itallapból.
- Öhm, egy forrócsokit tudnál hozni? - pillantottam rá, arca érdekesen ridegnek tűnt. Semmi mosoly, semmi biztató szó, hogy nem kellene félnem. Robotként bólintott, majd elment. Megvontam vállam és nézelődni kezdtem, főként az embereket, akik csoportosan haladtak el mellettem. Meglepően sokan voltak ahhoz képest, hogy az idő már este kilenc óra felé hajlott.

// Hozott példa innen //

Nincs semmi belekötni valóm

ELFOGADVA!

Irány avatart foglalni, majd játszani