Aurea Jannelyn Jamison

~ • • • ~

;; Aurea Jannelyn Jamison ;;

~ I may not look dangerous, but hey! Think again. I mean, if you live long enough. ~

~ • • • ~

Kinézet:
Alig 167 centire nőttem ki a földből, és vékony, törékeny alkatom, na meg az ártatlan arcom együtt azt a benyomást kelthetik benned, hogy ártalmatlan vagyok. Nagyobbat nem is tévedhetnél. Hosszú, barna hajam van, amit többnyire kiengedve hordok, kivéve, ha dolgozom. Szemeim kéken világítanak, ajkaim teltek, barack színűek. Apró szemfogacskáim nem túl feltűnőek, így kitűnően el tudok vegyülni az emberek között. Persze csak éjjel. Az öltözködésemről néhány szót: A fajtám körében túlságosan is elterjedt bőr és latex szereléseket messziről kerülöm. Nem azoktól leszek veszélyes, vagy jó harcos. A kedvenc Vivienne Westwood miniruhámban is ugyanolyan halálos vagyok, mint egy bőr overallban. A különbség csak annyi, hogy a miniben szexibb vagyok.

Jellem:
Alapvetően nem vagyok valami kedves ember. Vicces viszont igen. Szeretek másokon élcelődni, és idegesíteni a körülöttem lévőket. Persze, ez mind csak azokra vonatkozik, akikkel képes vagyok elbánni, ha esetleg a sértődés valami tettlegessé fajulna. Nincs sok olyan lény , akitől tartanék, bár nem vagyok vakmerő, sem nagyotmondó. Ismerem a saját képességeimet. Szeretem az életem, és élvezem, amennyire csak lehetséges. A szabályokra magasról teszek, de ezt is csak okosan csinálom. Utálom, ha parancsolgatnak nekem, de elviselem, ha van értelme. Rendkívül nehezen lehet kihozni a béketűrésből, a sértések, kritikák, és hasonlók leperegnek rólam. Nagyon kevés olyan lény jár ezen a földön, aki kiérdemelte a tiszteletemet, velük szemben mindig korrekt és őszinte vagyok. Remekül megy a színlelés, és nagyon jól játszom a hétköznapi embert, mivel ez nagyban segíti a munkámat.



Előtörténet vagy Darabka:
1755-ben születtem, Angliában egy tehetős család első és egyetlen gyermekeként. Sajnos ez még nem jelentette azt, hogy az életem fenékig tejfel volt. 19 évesen férjhez adtak egy nálam 30 évvel idősebb férfihez, és attól kezdve csak az ágyas és a kirakatfeleség szerepe jutott nekem. Nem bírtam sokáig, természetesen. Egy éjszaka, mikor Fredric részegen, bor - és dohányszagúan az ágyamba mászott, és megpróbált a lábaim közé férkőzni, betelt a pohár. A helyzet sokkal jobban eldurvult, mint szerettem volna, és mire észbe kaptam, a férjem holtan feküdt a szobám padlóján. Nem akartam megölni, de egyáltalán nem bántam meg, amit tettem. Tudtam, hogy ez nem olyasmi, amit megúszhatok, hiszen ő semmi törvénytelent nem tett. Összepakoltam néhány ruhámat, meg az összes pénzt, amit otthon találtam, és elmenekültem otthonról. Egyedül azonban nem volt olyan egyszerű az élet, mint azt képzeltem, és a pénzem nagyon hamar elfogyott. Dolgozni természetesen nem volt kedvem, azt sem tudtam, mi fán terem a munka, így aztán hamarosan egy olcsó, belvárosi kis lakásban találtam magam, egy rémes környéken. Itt találkoztam a térítőmmel is, akivel az átváltozásom után néhány szenvedélyes évet töltöttünk együtt. A férfi a londoni klán feje volt, így én kivételezett pozícióban voltam. Mást sem tettem, csak élveztem az életet. Méregdrága ruhákat, ékszereket vásároltam, mindent, amit csak a szemem megkívánt. A szép cipők iránti rajongásom ekkor teljesedett ki. Annyi ruhám és cipőm volt, hogy már nem is tudtam számon tartani. Mindaddig ilyen jó világom volt, míg egy puccsban el nem veszítettem azt, aki mindezt garantálta nekem. Fiatal, tapasztalatlan vámpír lévén nem tehettem mást, maradtam, és fejet hajtottam az új vezérnek, Nathanielnek. Az ő vezetése alatt neveltek belőlem harcost, mivel a halálosztóból sosem volt elég. Eleinte sokat fanyalogtam, de aztán élvezni kezdtem a dolgot. A legjobban a kardokba szerettem bele, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy mára kiemelkedő kardforgató lettem. Tudom, ma már minden a lőfegyverekről szól, és azt hinnéd, elavult tudással rendelkezem. De minden pisztolyból kifogy egyszer a lőszer. A kardom egy, a 18. században, Oroszországban kovácsolt Shashka, ami leginkább egy rövid európai szablyához hasonlít. Jól beválik szúró és vágószerszámnak is. Nélküle sosem indulok vadászni. Persze a modern fegyvereket is kedvelem, és remekül célzok. Jelenleg New Yorkban élek, és egy kisebb klán alkalmazásában állok. Nem tartozom a családjukhoz, kizárólag a pénzért, és persze az élvezet miatt irtom a bundásokat. A kapcsolataim valahogy sosem jutnak el arra a szintre, amit már tartósnak lehetne nevezni. Nem, mintha ezen keseregnék. Mindig megkapom, amit és akit akarok, mindegy, milyen út vezet odáig. Most is egy elég bonyolult ügy kellős közepén csücsülök, és nem tudom, mi fog kisülni az Arttal folytatott se veled – se nélküled kapcsolatból. Van valamiféle elemi vonzódás közöttünk, amit az ösztönös versengés még pikánsabbá tesz. Mindketten egyetértünk abban, hogy nem szerelemről van szó, csupán kellemes időtöltésről és arról, hogy remekül passzolunk a megfelelő pontokon.
Mondanám, hogy rossz egyedül, család, térítő, mentor és szerelem nélkül, de nem lenne igaz. Örömömet lelem a függetlenségben. És persze elveszem és kiélvezem, ami egy vámpírnak jár. De emellett az is boldoggá tesz, ha ember módjára szórakozom, azaz élvezem a fogyasztói társadalomban élés minden előnyét. Kell ennél több?

Shashka