Aaron Hansen

Karakter teljes neve: Aaron Hansen
Kor: 22
Faj: Vérfarkas
Titulus: -
Szint: 1. szint
Egyéb megjegyzések: -


Kinézet: Magas, izmos alkata miatt rögtön észreveszik, hogy nem érdemes harcba szállni vele. Habár nem a legkigyúrtabb és legfélelmetesebb figura, aki valaha láttunk, mégis nyomasztó a jelenléte. Arca férfias vonásait apjától örökölte, körszakállal vagy borostával viszont nem rendelkezik, aminek lelke mélyén ugyan, de örül, még ha így sokkal gyerekesebbnek is tűnik. Rövid, sötétbarna tincseit nem zselézi, nem vasalja, nem szeret sokat foglalkozni vele. Szemei kék színűek, mikben könnyen elveszhetsz, ha nem figyelsz oda. Öltözéke általában kényelmes, laza ruhadarabokból áll, mert nem rajong az öltönyökért és az ahhoz hasonló ruhákért. Tulajdonképp nem igazán foglalkozik külsejével, lapockájára varratott még anno egy farkas alakú tetoválást, mely emlékezteti múltjára és jelenlegi életére.

Jellem: Nem túl beszédes típus, nem is szokott poénkodni és a vicceket se értékeli. Nem keresi a társaságot eléggé zárkózott típus mindenkivel szemben. Nem nagyon lehet benne bízni könnyen átvágja az embereket ha kell, ha nem. Agresszív könnyen felkapja a vizet és nem fél, ha harcba keveredik emiatt.


Előtörténet vagy Darabka:
(az eleje kicsit zavarosra sikeredett)

Születésem a tisztogatások utáni napokban jött el. Édesanyám és édesapám is farkasok voltak. Az akkori helyzetben a fajom épphogy a kipusztulás szélén állt és az emberek megállás nélkül kutatta fel a házakat. Ezüst tölténnyel töltött fegyvereik halálosak voltak ránk. Egy kisebb csoportunk (én, szüleim, nagyszüleim, unokatestvérem) az egyik elhagyatott metróban talált búvóhelyet. Talán egy-kettő hét múlva jött a falka többi tagja segítségünkre. Csakhogy ők már a toborzáshoz gyűjtöttek illetve fertőztek meg az embereket. Minket is csak a fajunk fönn maradásáért és a toborzás érdekében szántak meg. Én még kisgyerekként semmit sem tehettem mivel nem voltam se eléggé erős és nem bírtam még annyira kontrollálni az erőmet. Az évek teltek és lassacskán elmúlt az a fájdalom amit az átváltozás jelentett. Az egy leírhatatlan szenvedés volt mikor a bordáim elkezdenek repedezni és tágulni. Lassacskán már belejöttem, de nem mertem volna így még szembe szállni egy vámpírral vagy egy felfegyverzett emberrel sem. Az én posztom amit csak később kaptam meg, felderítő volt. Harcra ugyanis nem voltam képes és a falka elég szigorú szabályokat vezetett be és minden embert mozgósítottak amennyire csak tudták. Egy nap felbomlott a falka stabilnak tűnő erődje. Egy nap a szokásos felderítői feladatomat végeztem. Átnéztem minden zugot, hogy vannak-e emberek vagy vámpírok a közelben. Hangokra leszek figyelmes egy nem is olyan távoli helyen. Egy kisebb csoport volt az állig felfegyverkezett katonákkal. Úgy látszott rájöttek, hogy hol van a rejtekhelyünk. Már futni is akartam, hogy figyelmeztessem a csapatot amikor valami hideget és szúró dolgot kezdtem érezni a hátamnál. Utána már hang is jött.
Fordulj meg lassan fiú!
Feltett kézzel fordulok feléje, de úgy láttam a társait még nem hívta oda. Egy sima katonai M16 automata gépfegyverrel volt dolgom. A férfi arcát teljesen nem láttam ám ekkor megvilágította a telihold. Egy kis félmosolyt ejtettem, majd szemeim feketévé váltak. Még ha nem is akartam volna akkor is ezt történt volna. Karom egyre szőrösebb lett és megnyúlt. Fejem is nyúlni akart állkapcsom széles és éles fogakkal volt felsorakoztatva. Karmaim fénylettek a holdvilágtól és végül elértem a teljes alakom. Kiverem kezéből a fegyvert és gyorsan megrohamoztam a fegyvertelen embert. Tépdestem vállát fogaimmal, vissza gondolva ez a támadás nagy ár volt. Bárhogy is néztük ez nem volt jó döntés és nagy árat fizettem érte. A férfi a kést előkapva vakon döfött ide-oda. Először csak pár vágást ejtett, majd az egyik ilyen döfés a fejemet találta el, egész pontosan a bal szememet. Hangos üvöltés tölti meg az éjszakát. Tudtam, hogy mikor kell vissza vonulót fújni főleg akkor amikor már a segítség is érkezik az ellenséghez. Tehát végül elmenekültem a rejtekhelyre a katonák elől. A második nagy ostobaság volt amit elkövettem. Amint vissza értem rögtön kérdezgették, hogy mi lett a szememmel, de én csak lihegve kérleltem őket, hogy el kell tűnnünk innen. Ám nem tudom, hogyan, de az emberek már ránk találtak és én vezettem el őket ide. Hatalmas harc kerekedett és mire vége lett a vérontásnak a 20-25 farkasból már csak 10-12 maradt meg. Köztük a szüleim is a halálukat vesztették. A falka nagy veszteséget szenvedett és újra kellett kezdeniük mindent. Csak az miatt hagytak életbe, mert én is a fajtájukba tartoztam, de száműztek közülük örökre. El is hagytam a falkát és egyedül folytattam a túl élést a háborút a három faj között.