Grace Fairfield

Karakter teljes neve: Grace Melanie Fairfield
Kor: 23 év
Faj: Ember
Titulus: Sztriptíztáncosnő
Szint: -
Egyéb megjegyzések:
- Egy testvér, Sylvester Fairfield, akivel nem tartja bár a kapcsolatot, nagy esély van rá, hogy a fiú egyszer felkeresse húgát
- Tetoválás jobb combján, egy rózsa
- Drogokkal él, gyakran alkoholizál


Kinézet: Hosszú, vékony combok, karcsú csípő, gömbölyű, tökéletes keblek és az átlagnál fehérebb, hibátlan bőr. Ha az élete nem lenne velejéig romlott, bátran kijelenthetnénk, hogy ő maga a tökély megtestesítője. Arcán az ártatlanság milliónyi vonása tükröződik, szemöldöke finoman ívelt, ajkai halvány rózsaszín árnyalata már megannyiszor pihent erőszakos, követelőző hímek ajkain. Smaragdzöld íriszeivel előszeretettel befolyásolja az embereket, gesztenyebarna loknijait pedig általában kontyba köti, hogy semmi esetre se zavarja a munkában. Habár, erre manapság nem igazán van szüksége, köszönhetően főnökének, aki bosszú gyanánt sittre juttatta. Öltözéke elég lenge, nem rejtegeti bájait, viszont kevesen tudják, hogy a mindig csinos és nőies ruházatot otthon szívesen váltotta fel egy elnyűtt pulóverre a kényelem érdekében.

Jellem: Érdekes, szeszélyes jellem, amitől a férfiaknak alapjáraton a hátukon futkosna a hideg. Ám tökéletesen kompenzálja mindezt rideg, távolságtartó énjével, aki rövid pórázra fogja, ha netán kezdene hasonlítani a hisztis, kényes libákhoz. Grace az a nő, akit bármikor, bárhol megkaphatsz, ennek ellenére sosem lehet a tiéd. Aki mindent megtesz, hogy neked jó legyen, de te akárhogy igyekeznél, képtelen lennél örömet szerezni neki. Elfuserált gyermekkor, szétrobbantott élet, szertefoszló jövő, és már a mélységben is találja magát, ahonnan lehetetlen kikecmeregni. Titokzatos, soha senkinek nem adná ki valóját és soha senki nem tudhat meg semmit róla. Mindezt saját biztonsága érdekében teszi. A férfiakban nem lát mást csak kéjsóvár pillantásokat, buja örömökre való szomjazást és a kielégíthetetlen vágyat, amit kizárólag olyanoktól kaphatnak, akik kényszerből teljesítik kéréseiket.


Előtörténet vagy Darabka:

/Megrökönyödve nézte a szemközti faltól, ahogy Jared is magába roskad. Lis nem értette. A férfinek semmi oka nem lenne arra, hogy szomorú legyen. Hisz' csak ő őrül már lassan meg a vágytól, hogy közel érezhesse Hozzá magát, csak őt zavarták teljesen össze két perce és az ő munkája úszott el. Rémületében már lassan azt sem tudta, miért jött ide, bár még haloványan derengett neki valami. Mindenesetre mozdulni sem bírt. Földbe gyökereztek lábai, kezei remegtek, folyamatosan arra a hullára gondolt. Mert igen, neki ez nem minden napi látvány. Ő ehhez nincs hozzászokva és ő nem vevő az ilyesmire. Egy dolgot akart, kikerülni ebből a rémséges épületből. Emellett válaszokat, de miután már jó messze jártak a kastélytól. A cikkbe nem tudta még, hogy mit szándékozik írni. Nem tudta, mit akar ezek után. Abban sem volt biztos, hogy a vörös hajú férfi nem jön ki ismét, hogy életét vegye. Sejtelme sem volt róla, hogy ki lehetett és mit akart ott lent a sötét folyosókon, de biztos nem ajándékokat készített. Jared elkínzott vonásai még így is tökéletesek és vonzóak voltak. Az ember egyszerűen nem képes felfogni, hogy lehet valaki ennyire veszélyesen jóképű. Bensőjében persze szólt a vészjelző: ne hagyja magát, álljon ellen a kísértésnek és meneküljön onnan, míg nem késő. Mert az is lehet, hogy ez a férfi lesz a veszte. Ez a férfi, aki fájdalmas, mélyről jövő vágyakat vált ki belőle, mint még senki ezelőtt. Mikor bejött ide, biztosra vette, hogy csak egy a sok közül. Helyes, látszólag még okos is, de semmi több. Bármit megtenne azért, hogy ágyba csalogathassa Lisbethet. Ő viszont most rájött, hogy korántsem erről volt szó. Több van benne, mint gondolta volna. Mi ez a valami, ami magával ragadja és le akarja magával húzni? Le a sötét önfeledtség bugyrába, ahonnan bizony nincs visszaút. Mindent akart, amit a férfitől kaphatott volna. Az érintéseit, a mandulaillatot, a hetykén ejtett nyelvjárását és a lázas csókokat. Igen. Mindenre vágyott, fokozhatatlan izgalmat érzett mindeddig. De most nem tudja, mit tegyen. Átengedje-e magát neki. Próbáljon-e belekezdeni valami újba és ismeretlenbe? Vagy egyszerűen hagyjon mindent a háta mögött és tegyen úgy, mintha mi sem történt volna. A szavak megrendítik. Szinte ajtóként csapódnak arcába, mellkasára súly nehezedik, majd' beszakítja szegycsontját. Segítségért akar kiabálni, de nem tud. Elszorult a levegő, nincs menekvés. Nagyot nyelt, hogy le tudja küzdeni a torkában lévő gombócot, de nehezen ment. Nagyon nehezen./
-Mi...Mit mondtál?
/Vágott bele mondandójába és azt kívánta, bárcsak csendben maradt volna. Hát még sem tévedett. Ez az idegen valóban olyan veszélyes, mint amilyennek érezte. A legtöbben mesének találnák a dolgot, de miért ne hinne? A komolyan megválogatott mimika egyáltalán nem arra utalt, hogy kitaláció lenne. Lisbeth értett az ilyesmihez, Jared nem hazudott. Viszont annál nehezebb és fájdalmasabb volt elfogadni mondandóját. A vámpírokról eddig nem sokat tudott, nem is érdekelték őt. De most hogy a filmvászonról a valóságba léptek, kezdett mindent összekeveredni benne. Kezdtek teljesen képtelen dolgok is elővillanni elméjében, amit általában elrejt. Ilyenek a bugyuta ötletek. Elraktározza elméje rejtett zugába, de nem űzi el vagy törli ki őket. Később még szüksége lehet rájuk. A folyamatosan hozzávágott mondatok bántották. Minden. A valósággá vált mese, azaz Jared lénye. Túl közel állt hozzá a férfi. Túl közel ahhoz, hogy ellen tudjon állni./
+Talán ez is valami képesség. A vonzerő a csábos mosollyal. Akár egy kirakatbábu és mindenki bedől. Miért nem lehetek kivétel? Mivel varázsol...varázsolnak el ennyire?+
/Tanakodott, szemeit pedig lehunyta, de az ismerős illat ismét orrába szökött és tettekre akarta sarkallni. Egész életét megváltoztató tettekre és ha hibázik vagy rosszul dönt, mindennek vége. A fontos az volt, hogy amit tesz, az jó legyen. Ámbár ebben a helyzetben semmi sem sülhetett el jól. Hisz' egy vámpírral nézett farkasszemet, aki folyamatosan csak mondta a hihetetlen igazságot./
-Nem...Nem, nem, nem! Hallgass már! Fogd be!
/Kiáltotta az utolsó utasítást és közben a férfi mellkasát csapkodta teli tenyérrel. Belé akarta fojtani a szót. Örökre, hogy semmi rosszra ne emlékezzen. Elrontotta. Az egész estét, az egész találkozást mindent elrontott. Fejében az elmondott és el nem mondott szavak visszhangzottak, amiket ki akart űzni fejéből. Soha többet nem akart emlékezni rájuk, talán még a férfira sem. Az ajánlatát viszont nem fogadhatta el. Jared feledhetetlen, túl értékes emlék ahhoz, hogy megfossza tőle egyszer s mindenkorra. Az a fájdalmas tekintet nyugtalanította, amit szemben talált magával. Apró könnycsepp gördült le arcán, pedig próbálta visszatartani. Évek óta nem sírt, ez is egy az elnyomott érzések közül./
-Nem. Nem akarom. Semmit sem akarok. Csak elmenni innen. Örökre. Vissza sem akarok jönni. Soha többet. Soha, soha, soha. Miért nem...Miért nem lehetsz...
/A sírás fojtogatta, de nem engedhette meg magának, hogy könnyekben törjön ki. Ajkát hirtelen, szinte pillanatok alatt a férfiéra tapasztotta, miközben kezei közé fogta a jeges, borostával díszített arcot. Teste másodpercek töredéke alatt lángokba borult. Minden amire vágyott Jared személyében testesült meg. Ezt akarta már rég. Erre vágyott, ennek nem akart engedni. Az ajkak ízeinek csábító kavalkádjára, a nyelve hegyén érzett hűvös leheletre. Nem szabadott volna, mert tisztában volt vele, hogy a férfi becsapja, sőt talán el is utasítja. De nem hagyhatta el a helyet, míg ezt meg nem tette. Minden gondolata körülötte forgott, mindenével csak Őt akarta./

// Hozott példa: Listbeth Willow karakterem szemszögéből, "Vámpírok Világa" fórumról //