Epithymia Lawrenc

Karakter teljes neve: Epithymia Lawrenc
Kor: 672, kinézet alapján 22
Faj: Vámpír
Titulus: halálosztó
Szint: 2. szint
Egyéb megjegyzések: -


Kinézet: 170 cm magasságomhoz 60kg-os súly társul, első ránézésre törékenynek tűnök, de ez csak látszat. Izmos és ruganyos alkattal rendelkezem, de ez nem látszik elsőre, aminek én csak örülök, hisz így sokan lebecsülnek. Testem ott domborodik ahol kell. Hajam barna színű, hátközépig ér, enyhén hullámos, általában ki engedve hordom, de igazából kedvtől függ, van, amikor össze fogom, van amikor kivasalom, hogy egyenes legyen. Szemeim kékek, legalább is akkor, ha ideges vagyok, vagy valamilyen heves érzelmi határ és, amúgy pedig barnák.
Ruhákban nem vagyok válogatós, minden típusú ruhának megvan a maga ideje, hogy mikor veszem fel. Ha dolgozok, akkor előnyben részesítem a latex és tőr ruhákat, amik második bőrként simulnak hozzám, és nem akadályoznak meg a szabad mozgásban. Amikor nem dolgozok, akkor jöhetnek az elegánsabb ruháktól kezdve a szolidakon át az egész kihívóig. Színekben nem vagyok válogatós, az alapján döntök, hogy éppen mihez van kedvem, illetve, hogy mi áll jól nekem. Szemfogaim úgy, mint a többi vámpírnak is, hosszabbak, és hegyesek. Megtanultam, úgy beszélni, nevetni, hogy ne látszódjanak ki, ennek köszönhetően el tudok vegyülni az emberek között.

Jellem: A külső alapján azt mondanák rólam az emberek, hogy kedves, és aranyos vagyok. Miért is fosztanám meg őket ettől az illúziótól? Remek színész vagyok, ehhez kétség sem fér. Az évek során megtanultam, hogy nem szabad sebezhetőnek lennem, márpedig a legkönnyebben úgy válok sebezhetővé, ha száz százalékig magamat adom. Szeretek szórakozni az emberekkel, bár ez nagyon hangulattól függ. sajnos hajlamos vagyok nagyon gyorsan fölkapni a vizet, de ugyan olyan gyorsan meg is tudok nyugodni. A munkában könyörtelen vagyok.
Van-e olyan, amikor elgyengülök? Sajnos akad. Párszor volt már olyan, hogy egy egy férfi annyira elcsavarta a fejem, de az ilyeneket próbálom elkerülni, de néha megesik. Nem tehetek róla, minden érzelmet nem tudok kiölni magamból.


Előtörténet:

1340 fagyos telén jöttem a napvilágra, kérdéses volt, hogy megmaradok e, kis testtömeggel születtem, már lemondtak rólam, de én megmutattam, hogy milyen fából is faragtak. Mindig is kicsi és vékony voltam, egészen a kamaszkoromig, akkor megnyúltam, és szép idomaim lettek. De ennyire ne szaladjunk még előre. 3 bátyám, 2 nővérem, és 1 öcsém, és 2 húgom van. Nagy a család, de hát ez abban az időben nem is csoda, inkább az, hogy ennyien megmaradtunk. Apám nemesi családból származott, volt egy nagy földbirtokunk, azon rabszolgák, mindenünk megvolt, ami kellett.
Nő létemre nem akartam az egész életemet azzal tölteni, hogy otthon ülök, és nem igazán csinálok mást, mint pletykálkodok a többiekkel. Én tanulni akartam, és ez titokban sikerült is. Eleinte egy szekrénybe bújtam be, mikor a fivéreimhez tanító jött, egyszer azonban elárultam magam, véletlenül zajt csaptam, amiből rájöttek, hogy valaki lehet ott. Azt hittem, hogy haragudni fognak, de nem így lett. Kivételesen engedték, hogy én is ott legyek az órákon, így meg tanultam írni, olvasni, számolni. Hihetetlenül élveztem azt, hogy tanulhatok. A mai napig szeretek tanulni. Érdekelnek a természettudományok, és az orvoslás. a tudásom alapján már elmehetnék bármilyen típusú orvosnak, még sem ezzel foglalkozok. Persze, ha nincs más, akkor ellátom mások sérüléseit.
A fiatalságom minden napjai élvezetesek voltak, a szüleim kedvesek voltak, szerettek minket, akkor még nem látszott, hogy milyen is leszek majd később.
Azokhoz az időkhöz viszonyítva későn, 18 évesen, mentem férjhez, és szültem meg az első gyermekemet. A férjemet szerettem, régóta ismertem, eleve egymásnak szántak minket a szüleink, szóval ilyen téren igazán szerencsésnek mondhatom magamat.
22 éves koromban vártam a második gyermekemet, de a dolgok nem úgy alakultak, mint ahogy azt terveztem. Sok reményt fűztem az életemhez, megöregedni, fölnevelni rendesen a gyerekeket, jó feleség lenni, de ezeket soha sem tudtam véghezvinni. Vérfarkasok támadtak meg minket, éjjel, én nem tudom, hogy éltem túl, máig nem tudom, hogy mi is történt akkor pontosan. Védekeztem, meg akartam védeni a családomat, de nem értettem az önvédelemhez, az egyik konyhakést kaptam föl, és azzal próbáltam védekezni. Minden bizonnyal elájulhattam, mert már nem az otthonomban ébredtem. Először azt hittem, hogy az egész csak egy álom volt, de mikor a hasamhoz értem, éreztem, hogy lapos. Óvatosan ültem fel az ágyban, és szinte egy teljesen más világ nyílt a szemeim elé. Még nem jártam ott sohasem. Egyik arisztokratának sem volt ilyen szép háza…
Mint később kiderült, egy vámpírokból álló csoport járt épp a házunk felé a támadás idején, és szerencsém volt. Viszont abban nem, hogy megmenteni már csak úgy tudtak, hogy vámpírrá változtattak. Megfogadtam, hogy megbosszulom a családomat, és ma is nem más éltet, mint a harc. Már közel sem a miatt, amit a családommal tettek, hanem a megszokás, és a kihívás, mert, ahogy a fegyverek fejlődnek, úgy lesz izgalmasabb ez az egész.
Az életemet nem nagyon rendítette meg az, amikor kiderült az emberek számára, hogy mi és a vérfarkasok is létezünk. Elutaztam, amit már amúgy is régebb óta terveztem, és most, hogy úgy néz ki, már elmúlt a veszély, visszajöttem, hogy folytassam a munkámat, a vérfarkasok kiírtását.

Kedves Epithymia!

Az előtörténetet így rendben lesz, de ha hármas szintű vámpír szeretnél lenni, akkor kérlek bővítsd az előtörténeted még 250 szóval! Az 500 szó a második szinthez elég.
Ha a javítás megvolt, szólj!



Elfogadva!